Ki vigyáz kire

Eleonóra Molly, Bercike, Grafit és Lilike társaságában – mesterséges intelligenciával készült közös kép.

Néha elgondolkodom azon, hányan élnek úgy állatok közelében, hogy közben alig veszik észre, kik is ők. Látják, hogy éhesek, ki szeretnének menni, vagy éppen összekarmoltak valamit. Azt már kevésbé, hogy saját személyiségük van. Érzéseik, ragaszkodásaik, különös kis szokásaik. Lelkük.

Aki közel engedett már magához egy állatot, talán ismeri azt a pillantást, azt az odabújást, amiből érzi: most valahogy nagyon értik egymást.

Mollyval nekem ilyen kapcsolatom volt.

Amikor befogadunk egy állatot, általában arra gondolunk, hogy mostantól mi gondoskodunk róla. Enni adunk neki, otthont biztosítunk, orvoshoz visszük, ha beteg.

Aztán együtt élünk vele, és egyszer csak észrevesszük, hogy közben ő is mennyi mindent ad nekünk.

Molly egy nap megjelent az udvarunkban. Hat-hét hónapos lehetett, kicsit soványka, trikolor gyönyörűség. Hangos nyávogással jelezte, hogy ő itt szeretne élni.

Neki már volt elképzelése. Nekem kellett egy kis idő hozzá.

Először csak nézegettem, aztán elkezdtem etetni. Végül úgy döntöttünk, befogadjuk. Már két cica élt nálunk, ezért eleinte külön szobában lakott, hogy legyen idejük megszokni egymást.

Molly szépen otthonra talált. Gyönyörű cica lett belőle, én pedig egyre közelebb kerültem hozzá.

Mindig velem volt, bújt hozzám, egész lénye hálát árasztott. Azt éreztem, érzi, éppen miben vagyok. Volt közöttünk valami különös szövetség.

Most, amikor erről szeretnék írni, keresem a szavakat. Próbálok felidézni egy történetet, ami megmutatja, milyen volt ez, de nem jut eszembe egyetlen kiemelhető pillanat sem. A közös hétköznapjainkban volt benne. Olyan természetesen, hogy akkor nem gondolkodtam rajta, hogyan fogalmaznám meg.

Egyszerűen tudtam, hogy mi ketten nagyon összetartozunk.

Húsz hónapot töltött velünk. Eddigi életem cicája lett.

Eleinte még az ajtó közelébe sem akart menni. Azt gondoltuk, talán kidobták korábban, de sosem tudtuk meg, honnan érkezett. Később már jelezte, hogy szívesen kimenne, így hámban, pórázon sétálgattunk az udvarban.

Az egyik ilyen séta alatt bágyadt volt. Orvoshoz vittük, lázasnak bizonyult. Antibiotikumot kapott, javulni kezdett. Volt egy szombat, amikor már azt éreztem, sokkal jobban van.

Vasárnap újra rosszul lett.

A vérvételből kiderült, hogy macska-AIDS-es. Két héten át mindennap vittük az orvoshoz. Infúziót kapott, de nem igazán lett jobban. Alig aludtam, figyeltem őt, végig éreztem, hogy nincs jól.

Húsvétvasárnap el kellett engednünk.

Előtte még néhány órát otthon voltunk, a doktor nénink hívását vártuk. Bercike és Grafit ott maradtak mellettünk. Én azt éreztem, tudják, mi történik. Ők is elbúcsúztak Mollytól. Nem mozdultak mellőlünk, amíg el nem indultunk.

Nálunk mindegyik cicának megvan a maga embere. Bercike inkább a fiamhoz kötődik, Grafit hozzám. Bercike szeretett Mollyval játszani, Grafit nem igazán kedvelte őt.

Ezért is volt olyan különös, ami utána történt.

Grafit elkezdett úgy viselkedni, olyan dolgokat csinálni, mint Molly. Néztem őt, és ráismertem Molly szokásaira.

Közben mindketten őriztek engem. Néha együtt, máskor felváltva. Hol Bercike volt mellettem, hol Grafit. Mintha megbeszélték volna, mikor van a váltás.

Nem tudom, ők hogyan élték meg ezt az időszakot. Azt tudom, hogy én mit éreztem mellettük. A figyelmüket, a közelségüket. Hogy ott vannak velem akkor is, amikor nagyon fáj.

Sokszor annyit gondolkodunk azon, mit mondjunk valakinek, aki szomorú. Keressük a megfelelő mondatot, szeretnénk valahogyan segíteni. Bercike és Grafit mellett azt éltem meg, mennyit jelenthet az is, ha valaki egyszerűen ott marad velünk.

Molly hiányát is érezhettem mellettük. Nem kellett jobban lennem ahhoz, hogy odabújjanak hozzám.

Talán ezért nehéz szavakat találni az állatainkkal való kapcsolatunkra. Annyi minden történik benne anélkül, hogy bármit kimondanánk.

Mi megtanuljuk, mikor éhesek, mikor szeretnének játszani, mikor nincs kedvük hozzánk. Ők pedig valahogy a mi napjaink részévé válnak. Ismerik a mozdulatainkat, ott vannak a szokásainkban, a reggeleinkben, a csendjeinkben.

Aztán eljön egy nehéz időszak, és azon kapjuk magunkat, hogy két cica felváltva vigyáz ránk.

Molly annak idején otthont keresett nálunk. Befogadtuk, gondoskodtunk róla, nagyon megszerettük. A húsz közös hónap alatt én is kaptam tőle valamit, amit azóta is magamban hordozok.

Azt a különös szövetséget.

Bercike és Grafit pedig később megmutatták, hogy akkor is van mellettem valaki, amikor az ő helye már üres.

Azóta, ha arra gondolok, hogy én vigyázok a cicáimra, eszembe jut az a furcsa kis váltásrendjük.

Meg az, hogy milyen jó, hogy ők is vigyáznak rám.

Azóta megérkezett hozzánk Lilike is. Ő menhelyről került a családunkba, és a fiam párjának a cicája. Úgyhogy már neki is megvan a maga embere.

Egy kis fehér ördög, akinek a hátsó lábán van egy szívecske.

Vele egy újabb közös történet kezdődött. Mollyval pedig megmarad a mi különös szövetségünk.

Lilike a szívecskét mindenesetre már hozta magával. 😻

3 responses to “Ki vigyáz kire”

  1. Mária Pappné Biró avatar
    Mária Pappné Biró

    Milyen mély gondolatok, amik azt mutatják meg számomra, mennyire fontos szerepet töltenek be a cicáid a családban. Az életetek részei ők, mintha emberek lennének. Tetszik a mély elköteleződés, az oda-vissza ragaszkodás. Ahogy ápolod a lelkedet, úgy ápolod a cicáid lelkét. Megérted, érzed őket. Fontos helye van a szeretetnek, amit adnak nektek és amit tőletek kapnak. Az is szimp,szimpatikus mennyire megérted őket, figyeled, mi játszódik le bennük. Szomorú, amikor egyet el kell engedned és érdekes, hogy bár azt láttad, nem kedvelte őt Grafit, a szokásait mégis felvette. Köszönöm szépen ezt a kedves írást.

    1. Eleonóra Gondolatok avatar

      Köszönöm Marika a kedves szavaidat és azt, h mindig veszed a fáradtságot, h leírd a gondolataidat

  2. Vancsuráné Sárközi Angéla avatar
    Vancsuráné Sárközi Angéla

    Sírdogláltam. Szerettem, Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük