Nagyon régen eszembe sem jutott, hogy az élet lehetőségeiről egyáltalán lehet másképp gondolkodni.

Éltem az életemet, tettem, amit kellett, és nagyjából abból indultam ki, amit láttam magam körül.

Aztán volt egy korszakom, amikor sok mindenre egyszerűen azt gondoltam:

Ez nem lehetséges.

Nem azért, mert utánajártam, és kiderült, hogy tényleg nem lehet.

Hanem mert én nem láttam, hogyan lehetne.

És milyen érdekes, hogy milyen könnyen összekeverjük ezt a kettőt.

Nem látom, hogyan.
Tehát nem lehetséges.

Aztán elmentem egy tanfolyamra.

Ez volt az első alkalom, amikor valaki arról beszélt, hogy bármi lehetséges.

Emlékszem az érzésre.

Szabályosan felpezsdült a vérem.

Nem az volt bennem, hogy:

„Hát… jó lenne, ha ez igaz lenne.”

Hanem valami egészen más.

Igen.
Ez így van.
Jó helyen vagyok.

Mintha nem is valami újat hallottam volna.

Inkább valamit, amit valahol már tudtam, csak addig senki nem mondta ki előttem.

Persze attól, hogy ezt meghallottam, másnap reggel még nem változott meg körülöttem az egész világ. 😄

Elkezdtem használni azokat az eszközöket, amiket tanultam.

Kérdeztem.

Mantráztam.

Aztán megint kérdeztem.

És nem tudnék mondani egyetlen pillanatot, amikor azt mondtam volna:

Na, tessék. Most történt meg.

Mert nem így történt.

Egyszerűen elkezdtem jobban lenni.

Lelkesebb lettem.

Változtam.

Aztán egy idő után észrevettem, hogy olyan dolgok, amelyek régebben zavartak vagy kibillentettek, már egyre kevésbé teszik.

És közben valahogy az életem is elkezdett változni.

Több pénzem lett.

Új dolgok találtak meg.

Más lehetőségeket vettem észre.

És az a mondat, hogy „bármi lehetséges”, lassan megszűnt egy jól hangzó mondat lenni.

Elkezdett tapasztalattá válni.

Ma, amikor szeretnék valamit, már egyre kevésbé akarom kitalálni az egész utat.

Inkább kérdezek.

Mi kellene ahhoz, hogy ez megvalósuljon?

Mi lehetek, mit tehetek, mivé válhatok, hogy ez megvalósuljon?

És utána próbálom nem rögtön én megválaszolni. 😄

Kinyitom a teret.

És hagyom, hogy felbukkanjon a következő lépés.

Nem mindig bukkan fel azonnal.

És igen, az elme ilyenkor azért szeretne munkába állni. 😂

Kitalálni.

Megtervezni.

Biztosra menni.

Tudni, hogyan lesz.

De egyre inkább tudok várni.

És egyre jobban megy befogni az elme száját. 😄

Mert ma már nem gondolom, hogy az én dolgom előre látni az egész utat.

Talán nem is kell.

Talán elég, ha észreveszem a következő lépést, amikor megjelenik.

És ki tudja…

lehet, hogy közben valami sokkal jobb bukkan fel annál, mint amit én előre ki tudtam volna találni. ✨